Címlap
Belépés

Újabb erdélyi magyar geológus kapott chilei munkaszerződést
Submitted by SilyeL on csütörtök, március 7, 2013 - 16:05 | | |

Kedves geológus kollegák, érdeklődők!

Talán emlékeztek még a Van még hely erdélyi geológusok számára (is) a nagyvilágban! (MUNKAAJÁNLATTAL!)címen ugyanezen a portálon közzétett tájékoztatóra és a chilei munkavállalásra szóló FELHÍVÁS-ra.

Az általam közzétett levél és felhívás, úgy látszik, élénk érdeklődésre talált, hiszen a megjelölt címre több komoly jelentkezés is érkezett, amelyek gazdag szakmai tapasztalatról és komoly elhatározásról tettek tanúbizonyságot. A komoly elhatározást külön is kiemelném, hiszen a jelentkezők bizonyára tudatában voltak annak, hogy egy chilei munkavállalás a hazától, családtól, barátoktól távol, a világ túlsó végén igen nagy változást jelent az eddig megszokott életformához képest.

A jelentkezők leveleiből az is kitűnt, hogy előtérbe helyezték a szakmai fejlődés lehetőségét, a tapasztalatszerzést, egy a mienktől lényegesen eltérő (dél-amerikai) környezet vonzását, és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a hazainál osztályokkal nagyobb kereset vonzerejét.

Kitűnt továbbá, hogy az utóbbi években, évtizedekben egyre fejlődő chilei gazdaság, és azon belül a legfontosabb húzóágazat, a geológia és a bányászat a szakemberekre is jelentős vonzerőt gyakorol, ugyanakkor épp a világ talán legjelentősebb bányászatával rendelkező országában igen komoly kihívást jelent világszinten művelni a szakmát.

A Santiago de Chile-i székhellyel rendelkező, de a Copiapo városa melletti Tierra Amarilla bányásztelepülésen tevékenykedő Sociedad Contractual Minera “Carola” bányavállalat Igazgatótanácsának 2012. októberi ülésén döntés született arról, hogy a jelentkezők közül Kun Tivadar Hunor erdélyi magyar geológusnak ajánlanak két évre szóló munkaszerződést, amely meghosszabbítható.

Kun Tivadar Hunor Vajdahunyadon született 1988. szeptember 5-én. Középiskolai tanulmányait a dévai Téglas Gábor Líceumban végezte, ott érettségizett.

2007-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Karára, Geológia szakra felvételizett, ahol 2010-ben Geológus B.Sc. fokozatot szerzett.

2010-2012 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen az Ásványtan-Kőzettan-Geokémia-Ásványi nyersanyagok-Archeometria szakirányon folytatta tanulmányait, ahol megszerezte a Geológus M.Sc. fokozatot.

Terepi geológus-tevékenységét a Szekler Resources Ltd., sepsiszentgyörgyi telepén kezdte, majd a sárbogárdi Mining Support Ltd.-nél folytatta. Az utóbbi két évben kutatási asszisztensi munkakörben dolgozott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Részt vett több tanulmányi kiránduláson, illetve szakmai terepbejáráson itthon és külföldön is. Ezek közül kiemelkedik a Society of Economic Geology (SEG) által egyetemisták és fiatal gyakorló geológusok számára, Chilében, az „IOCG and Copper-Silver Districts of Northern Chile” címen szervezett szakmai terepbejárás, amelyen közvetlen tapasztalatokat szerzett a Punta del Cobre-Candelaria típusú ércesedések szerkezeti, metallogéniai, kutatási, művelhetőségi viszonyairól.

Már nem titok, hogy ennek meghatározó szerepe volt a Sociedad Contractual Minera Carola cég Igazgatótanácsának döntésében, amikor több jelentkező közül Kun Tivadar Hunorra esett a választásuk.

A chilei bányászat jelenlegi és prognosztizált fejlődési üteme alapján joggal bízhatunk abban, hogy a továbbiakban is szükség lesz felkészült geológusokra, és remélem, hogy az erdélyi magyar geológusok is jó eséllyel pályázhatják majd meg a felkínált állásokat.

Amikor erre lehetőség adódik, és segíteni tudok, késedelem nélkül értesítelek majd benneteket abban a reményben, hogy az erdélyi magyar geológusok is növelni tudják részvételüket és hírnevüket a világhírű chilei bányászatban.

 

Tisztelettel,

Valdman István Ph.D

Projekt vezető geológus

SCM Carola, Chile

 

 Laguna Santa Rosa (3757m) flamingókkal, háttérben a Tres Cruces (6749m) hófödte vulkáni kúpok 

Laguna Santa Rosa (3757m) flamingókkal, háttérben a Tres Cruces (6749m) hófödte vulkáni kúpok

 

Explorációs bányaterület (Melendez projekt) az Atacama sivatagban 

Explorációs bányaterület (Melendez projekt) az Atacama sivatagban

 

A Society of Economic Geology (SEG) szakemberei fúrómagokat tanulmányoznak (Melendez projekt)

A Society of Economic Geology (SEG) szakemberei fúrómagokat tanulmányoznak (Melendez projekt)

 

Romániai geológusok és chilei bányászati szakemberek a mélyszinten (Melendez bánya) 

Romániai geológusok és chilei bányászati szakemberek a mélyszinten (Melendez bánya) 

 

Manto-típusú kalkopirit ércesedés a Melendez bányában 

Manto-típusú kalkopirit ércesedés a Melendez bányában 


[ SilyeL blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

GEKKO & KAFT előadássorozat: Az erdélyi autópálya-építés földtani, földfelszín-alaktani nehézségei
Submitted by istir on szombat, február 16, 2013 - 11:25 | | |

Az erdélyi autópálya-építés földtani, földfelszín-alaktani nehézségei


[ istir blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

KAFT GEKKO előadások
Submitted by istir on szombat, január 12, 2013 - 15:24 | | | |


[ istir blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Simó György: munkahelyi lehetőségek a nemzetközi szénhidrogénkutatásban
Submitted by kobold on csütörtök, november 29, 2012 - 13:23 | | |

 
 

Nevem Simó György, a régebbi Gekko-sok még Golyós Tollként is ismernek.

Jelenleg Marosvásárhely mellett, Marosszentannán lakom.

Miért is lettem geológus? Mindig is az akartam lenni, mert érdekeltek a kövek, az ahogyan keletkeztek és világéletemben irtóztam mindenféle irodai munkától, kint akartam lenni a természetben. Ezért is mentem Ásványtanra, viszont a jobb anyagi lehetőségek miatt végül a kőolajnál lyukadtam ki. 2000-ben végeztem Kolozsváron a mérnöki Ásványtan román nyelvű szakán. Ezután 2002-ben befejeztem a mesteri képzést is. Ugyanebben az évben sikerült munkát kapnom a medgyesi Dafora fúrócégnél, mint mud logger (fúróiszap leíró) majd később data engineer (adatkezelő mérnök) lettem.

Mivel nem vagyok biztos benne, hogy tudjátok mit takarnak ezek a foglalkozások, inkább elmagyarázom:

 Mud logging kabin belulrol
Egy furásnál a ”mud logging” cég  van megbízva a minták begyűjtésével és leírásával, a felszínre kerülő gáz összetételének kromatográfiás elemzésével, valamint különböző furási paraméterek állandó megfigyelésével. Rengeteg ilyen cég létezik, a nagyobbak közül megemliteném a Geoservices, Geolog, Baker-Hughes, Datalog nemzetközi cégeket. Romániából a frissen végzett és olajiparban érdekelt geológusok általában ezeknél a cégeknél helyezkednek el. A „mud-logger” a kezdő szint, ő gyűjti és elemzi a mintákat. A „data engineer” más néven TDC a felelős az egész munkáért, ő ellenőrzi a mud logger munkáját, elkészíti a különböző jelentéseket, karbantartja a szenzorokat. További részletekért nézzetek szét a Google-on Mosolyg�s.

A Dafora-val (jelenleg Daflog) számos helyen fúrtunk az országban, főleg földgáz után kutatva. 2004-ben átmentem az olaszországi Geolog-hoz, mint data engineer és több helyen dolgoztam velük Libiában és Olaszországban. 2007-től a francia Geoservices-nel dolgozom, amely 2010-től a Schlumberger-hez tartozik. Több éven keresztül Angolában dolgoztam különböző tengeri fúrótornyokon. Jelenleg az ugyancsak afrikai Kongóban dolgozom, valahol 200 km-re bent az Atlanti óceánon. Általában 4-5 hetet tart a munka, majd ugyanennyi szabadságot kapunk. Én úgy szoktam mondani, hogy egy évben 6 hónapnyi fizetett szabadságom van Kacsint�s.

A fizetés változó cégenként, de nagyjából egy szinten mozognak. Nálunk van egy alapfizetés amit mindig kapsz, még otthon is. Ehhez hozzáadodik egy terepi napi fizetés (szorozva annyi nappal amennyit fúrótornynál vagy). A kezdők úgy kb 500 eurót kapnak és kb 30-40 eurót minden terepi napért (kihangsúlyozom, hogy ezek a számok nagyon változóak, függnek a cégtől és az alkudozóképességedtől). Később a fizetés emelkedik úgy kb 1500-1800 euró/hó plusz 80-100 euró/nap. Általában ebből levonódik egy 18%-os nemzetközi jövedelmi adó.
Mindezt csak azért írom meg, hogy legyen fogalmatok az anyagiakról is, mert általában ezt a témát mindenki kerüli. Baráti tanács: nagyon vigyázzatok a CV (önéletrajz) elkészítésénél, mert tényleg sokat számit mint első benyomá. Nem szabad elfuserálni.

Ha bármi kérdésetek van szivesen válaszolok az sgyl77@mailbox.hu címen.

Végezetül mellékelek egy pár weboldalt ahol több információhoz juthattok:

Munkahelyeket az olajiparban meg itt kereshettek:

[ A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Gekko Mikulás 2012
Submitted by istir on kedd, november 27, 2012 - 15:31 |


[ istir blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Emlékkonferencia meghívó
Submitted by istir on hétfő, november 26, 2012 - 11:54 | |

Kolozsvári Akadémiai Bizottság Földtani Szakbizottsága

Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság

SapientiaErdélyi Magyar Tudományegyetem

Koch Antal Földtani Társaság

Erdélyi Múzeum-Egyesület

Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság

Bolyai Társaság

Pro Geológia Egyesület

 

Postacím: EMT, 400604 Kolozsvár (Cluj-Napoca),

1989. December 21. s. út (bul. 21. Decembrie 1989.), 116.

e-mail: wanek.ferenc@gmail.com, vagy: emt@emt.ro

 

M e g h í v ó

Tisztelettel meghívjuk 2012. december 15-re

Gábos Lajos születésének 85. és halálának közelgő 25. valamint Herbich Ferenc halálának 125.

évfordulója alkalmából rendezett

Emlékkonferenciára

 

  

 

Emlékkonferenciánk célja. Immár 10 hasonló rendezvényünk mellett, ez is, a kolozsvári mindenkori egyetem kiemelkedő magyar földtan-oktatói emléke előtt óhajt tisztelegni, eleven emlékezetben tartani tudományos és tanító munkásságuk érdemeit, a méltányos kollektív emlékezet jegyében. Egyúttal a fiatal és idősebb erdélyi magyar geológus nemzedékek találkozó fórumát óhajtjuk megteremteni, melyben a neves elődök tanítványai, utódai bemutathatják, vitára bocsáthatják azokat a tudományos eredményeiket, melyeket az elődök által kijelölt csapásokon továbbhaladva értek el.

Az idei Emlékkonferenciánk egyik ünnepeltje – Gábos Lajos – a Bolyai Tudományegyetem egykori jeles oktatója, kiknek emlékezete még elevenen él, a másik – Herbich Ferenc – az idén 140 éve alapított Ferenc József Tudományegyetem magántanára, az Erdélyi Múzeum őre, a Székelyföld földtani és őslénytani leírása monográfia szerzője.

A Konferencia helyszíne: Kolozsvár, Sapientia EMTE, Bocskai-ház (Mátyás király u. 4), Óváry-terem.

Jelentkezési határidő: 2012. december 10. Akik dolgozattal jelentkeznek: 2012. december 7. a fejlécben megadott címekre.

Jelentkezni lehet: az ünnepeltek életművéhez kapcsolódó, új általános-, regionális- és szerkezetföldtan, őslény- és rétegtan, földfelszín-alaktan, környezetföldtan vagy más rokon tudományágban elért eredményeket bemutató, illetve kapcsolódó tudománytörténeti dolgozatokkal, elsősorban a mindenkori kolozsvári tudományegyetem történetével foglalkozókkal (bemutatási idő: 20’).

A bemutatandó dolgozatok kivonatának leadási határideje: 2012. december 7. a fejlécben megadott címekre. A később beérkező dolgozatok kivonatait nem lesz mód az emlékkonferencia kiadványában közzétenni. (Kérjük: lehetőleg e-mail-en, Word-ban, doc. formátumban, automatikus formázások nélkül!) A kivonat nem haladhatja meg az alább megadott terjedelmet: 12 pontos betűvel, maximum 4 000 leütés! (A terjedelem túlhaladása miatt a szervezők fenntartják jogukat a dolgozat visszaküldésére, lerövidítés céljából.) Cím 14 pontos, félkövér, középre igazított. Alatta 12 pont kihagyással: szerző(k) 12. pontos normál, középre igazított. Törzsszöveg előtt 24 pont kihagyással. Bekezdések 15 mm-es behúzással. Esetleges alcímek félkövér, 12 pontos betűvel, külön sorban, sorkihagyás nélkül.

Az időkeret korlátozhatja a dolgozatok számát, ezért kérjük, idejében jelentkezzen!

Részvételi díj időben jelentkezőknek: 10 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak 5 lej. Későn jelentkezőknek 15, illetve 10 lej. Csak az előre bejelentkezett résztvevőknek program és kivonatfüzet, ebéd és állófogadás biztosítva.

A messziről jövőknek (ha idejében bejelentkeztek) szállásról, csak külön kérésre (esetleg részleges önköltségen, de mindenképp elérhető áron), tudunk gondoskodni.

Program:      

9. 30-tól:                                      Megemlékezés és koszorúzás Gábos Lajos sírjánál a monostori temetőben. Találkozás vagy a Konferencia helyszínén (pontban 9 órakor) vagy a temető kapujában (a Govora és az Urcușului utcák kereszteződésénél 9 óra 25 perckor)

11. 00–14. 00:                            Megnyitó, megemlékezés, plenáris előadások

14. 00–16. 00:                            Ebédszünet

16. 00–17. 40:                            Tudományos ülésszak I. rész

17. 40–18. 00:                            Kávészünet

18. 00–19. 40:                            Tudományos ülésszak II. rész

19. 50–21. 00:                            Művészi műsor és állófogadás

Kolozsvár, 2012. november 20.

                                                                                                                       Wanek Ferenc

                                                                     az EMT Tudománytörténeti Szakosztályának társelnöke


[ istir blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Geológia Gólyatábor 2012!
Submitted by istir on szerda, november 21, 2012 - 01:05 | |

 
Kedves Gekkosok,

Idén is megszervezésre kerül a Gólyatábor aminek Vársonkolyos ad helyszínt november 23 - 25 között. Szállás a sonkolyosi várban lesz megoldva 32 Ron/fő/éjszaka (civilizált körülmények, kényelmes ágyak stb.). A tábor bővelkedik programokban, amiben lesz felszíni túrázás, sziklamászás, barlangászás is. Az étkezést mindenki saját magának kell biztosítja, közös étkezésre is sor kerül.

Felszerelés amit érdemes hozni:

Felszín: bakancs, réteges meleg öltözet, esőköpeny, fejlámpa, hálózsák(annak aki nem szeret idegen takarókba aludni)
Barlang: aláöltözet, gumicsizma/vízálló bakancs, téphető koszolható ruha(kezeslábas), 4 darab AA méretű elem!

Táborba kijutás vonattal a következő járatokkal történhet Kolozsvárról Sonkolyosra(Suncuius)(23.11.2012):

CFR: 7:55 illetve 16:42
TFC: 7:45, 9:25 illetve 15.25

Jó hangulat garantált, aki részt szeretne venni a gólyatáborban kérem jelezze szándékát.

Csatoltam a tábor részletes programját.
Akiben kérdés merül fel, hívjon vagy írjon e-mailt.

Mindenkit szeretettel várunk,
Üdvözlettel a szervező csapat.

Orbán Szabolcs
BBTE, Mérnökgeológia szak, III. év
E-mail: szabolcs_orban@yahoo.com
Tel: 0741121197
 

[ istir blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Gólyabál
Submitted by SilyeL on csütörtök, november 8, 2012 - 21:23 | |



[ SilyeL blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Földtan.lap.hu szemle